Epekő, epebántalmak

Epegörcs, epehólyag gyulladás, epekő természetes gyógymódjai

Epekő természtes gyógymódjai, kezelése
Az epe panaszok legfőbb okozója az epekövesség. Tudtad, hogy az epekő 80%-a koleszterin? Bizony. Az epe egy része ugyanis koleszterinből áll. Ha ennek a koleszterinnek az aránya megnő az epén belül, vagy valamilyen funkciózavar lép fel az epe működésében, a koleszterin kicsapódik és kalciummal, valamint néhány más anyaggal „kővé” tömörül.


De mi is valójában az epe és miért van szükség rá?

Az epe keserű, sárgásbarna folyadék, melyet a máj termel és az epecsatornákon keresztül továbbítódik. Az epehólyagban tárolódik, ahonnan az útja a vékonybélbe vezet. Az epe a táplálékkal felvett zsírokat bontja kisebb részecskékre, ezzel megkönnyíti a zsírok felszívódását. Epe nélkül a zsír nagy része emésztetlenül a széklettel távozna. Az epének a zsíroldékony vitaminok felszívódásában is szerepe van, ilyen az A-, D-, E- és K-vitamin. Az emésztési funkció mellett az epe részt vesz a bilirubin anyagcserében, (ez a vörösvértestek hemoglobinjának lebomlási terméke).

 

Az epe leggyakoribb betegségei

Mivel az epe egy része koleszterinből áll, olyan epesavak termelődnek, amelyek ezt a koleszterint oldott, azaz folyékony állapotban tartják. Baj akkor léphet fel, ha ezekből az epesavakból nem elegendő vagy semennyi nem termelődik. Ilyenkor a koleszterin összesűrűsödik és más anyagokkal együtt megkövesedik. Okozhat epekövet a fokozott koleszterin-kiválasztás, egyes májműködési zavarok, az epehólyag lelassult ürülése miatt fellépő hosszas epepangás, illetve az epeutak fertőzéses gyulladása.

Epekövesség gyakrabban fordul elő nőknél. Kiváltó oka lehet az elhízás, a drasztikus fogyókúra.

 

Az epekő jelei, tünetei

  • Epegörcs: akkor alakul ki, ha az epekő az epehólyag kijáratába ékelődik, ha bejut az epevezetékbe, vagy ott keletkezik. Az epegörcs jellemzően hirtelen jön és a jobb bordaív alatt, a felhasban jelentkezik görcsös, szorító fájdalomként, amely a jobb vállba és a hátba is átsugározhat. A fájdalom intenzitásától a beteg úgy érzi, alig kap levegőt. Ezek a tünetek rendkívül hasonlítanak a szívinfarktusra, ezért gyakran tévesen annak diagnosztizálják.
  • Hányinger: az epegörcsöt gyakran kísérő tünet. Epegörcs nélkül, étkezések után is jelentkezhet.
  • Puffadás, teltség érzet: az epekövesség vezető tünete, amely étkezés után jelentkezik 1-2 óra elteltével.
     

 Az epehólyag meridián - tünetek az ősi kínai értelmezés szerint

Epehólyag meridián

 

A kínai orvoslástan szerint testünket meridiánok hálózzák be. A meridiánok azok a csatornák, amelyeken keresztül az életenergia, vagyis a qi (ejtsd: csí) áramlik. Ha az adott meridián valamelyik pontján energiavesztés lép fel, az adott meridiánhoz tartozó szervekben fájdalom, súlyosabb esetben betegség jelentkezik.

Testünk összes meridiánja közül az epehólyagé a leghosszabb. Kezdőpontja mindkét szemünknél megtalálható. Onnan kiindulva cikcakkos alakban megkerüli a fejet, leszalad a fej hátsó részén, érinti a vállakat, a mellkast, lemegy a farig, onnan a lábszár külső részén keresztül a negyedik lábujj körméig.

Az ősi kínai értelmezés alapján az epehólyag meridián energiavesztésének legfőbb tünetei:

Fizikai tünetek: fájdalom a törzs jobb oldalában, migrén, fejfájás, merevség a vállakban és a nyaktájon, gyenge, töredező körmök, fáradsággal terhelt közérzet.

Érzelmi tünetek: féltékenység, mogorvaság, agresszivitás, határozatlanság, frusztráció, visszafojtott harag, megkeseredettség.

Az ősi kínaiak szerint az ingerlékenység, a gyakori szomjúságérzet, a fejfájás és a szájban uralkodó keserű íz, mind epehólyag problémára utal.

 

 

 

Az epekő kialakulásának lelki okai

Epekő lelki okaiAz epekövesség a le nem vezetett energiák, a meg nem valósított tervek, az elfojtott agresszió anyagi megtestesülése. Itt minden esetben akadályoztatásról van szó. Leggyakrabban férjezett, gyermekes nőknél fordul elő, akik önmagukat és vágyaikat a család mögé helyezik. Ezek az asszonyok családjukat olyan struktúraként élik meg, amely megakadályozza őket abban, hogy energiájuknak, agressziójuknak szabad folyást engedjenek. Állandó korlátok között élnek, ahol az önmegvalósításnak nincs helye, vagy nem jut rá idő.

Az Én valami miatt (megalkuvás, gyengeség, bátorság hiánya, félelem, önértékelési probléma, stb.) nem tudja gondolati elképzeléseit úgy megvalósítani, hogy az megnyugvással szolgáljon számára. A gondolati energia csak halmozódik, de a legritkábban kerül kiélésre, így annak valamilyen formában az anyagi síkon le kell képződnie. A gátak miatt a természetes megvalósítás nem lehetséges, marad azok összesűrítése, azaz, megkövesítése. Az epehólyag görcse újra és újra figyelmezteti az Ént arra, hogy ki kell lépnie a korlátok közül. Szükséges a fizikai megvalósítás, a cselekvés.

Kutatások során kimutatták, hogy alkatilag a hasra hízékony, vezető típusú, intellektuális alkatok a leghajlamosabbak az epekövességre. Ők azok, akik kifelé mindig azt mutatják, hogy tudnak dönteni, erősek, maximalisták, de belül önbizalomhiányuk van. Azért hajlamosak a kövesedésre, mert ez a külső-belső kettősség egyfajta konfliktust teremt bennük, amit nem tudnak feloldani. Minden kövesedésnél megfigyelhető az illető belső merevsége, az új helyzetekhez való rugalmatlan hozzáállása.

 

Az epekő természetes kezelése, gyógymódjai

 

Az epekő gyógyítása a nyugati orvoslás szerint

Az apró köves epehólyag minden esetben műtéti indikáció. A nyugvó nagy epekővel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, de mivel ez az epehólyag daganatos elfajulását okozhatja, műtét javasolt ennek megelőzésére.

Az epegörcsök kiújulását mindenképpen diétával kell megelőzni. Tilos a magas zsírtartalmú és fűszeres ételek fogyasztása és sok folyadékot kell inni.

 

 Az epekő gyógyítása a keleti orvoslás szerint

Az epekő mindaddig kiújul a szervezetben, amíg a mögöttes lelki tényezők fennállnak. Tehát véglegesen csak akkor inthetünk búcsút a további kövesedésnek, ha testi-lelki gyógyuláson megyünk keresztül. Segít a lelki egyensúly megteremtésében a T’ai Chi és a jóga.

 

Talpmasszázs – ehhez töltsd le a talptérképet: talpterkep.pdf

Primavera 111 Gyógynövény olajAz epehólyag reflexpontja a jobb talpon, középtájon van (20). Hüvelykujjadat óvatosan húzd végig rajta, közepes nyomást gyakorolva a területre. Keress kemény, szemcsés tapintású csomósodásokat és óvatosan próbáld körkörös mozdulatokkal szétmasszírozni.

További kezelendő pontok mindkét talpon: vese (25), hasnyálmirigy (24), máj (csak a jobb talpon! 19).

A masszírozás hatékonyabb, ha valamilyen gyógyolajat is használsz hozzá. Ajánlom ehhez a Primavera 111 Gyógynövény olajat, amely nem csak a masszázst fogja megkönnyíteni. A talpon keresztül a benne lévő gyógynövény hatóanyagok is felszívódnak és eljutnak a test minden részébe. Sok olyan gyógynövény kivonatát tartalmazza ez az olaj, melyek segítenek az emésztési rendszert rendbe tenni, oldják a görcsöket, csökkentik a gyulladást és fájdalomcsillapító hatással is bírnak.

Kosárba

 

Testmasszázs

Az elfojtott agresszió és a gondolatok megvalósításának hiánya merevvé tesz bennünket, hiszen nem tudunk úgy cselekedni, ahogy szeretnénk. Úgy érezhetjük, hogy egy helyben topogunk. Ez az izmok merevségében testesül meg. Az epe és a máj egyensúlyvesztése kisugárzik a hát, a nyak és a váll izmaiba, ahol a qi áramlása megreked. Rendszeres testmasszázzsal feloldhatóak az izomgörcsök, így szabaddá válik a qi áramlása.

 

Az epére jótékonyan ható gyógyolajok

Gyógynövényes olajok epe fájdalom ellenA talp- és testmasszázshoz az alábbi gyógyolajokat készítheted el:

Mindenképpen szükséges hozzá valamilyen bázisolaj. Bázisolajként használható jojobaolaj, homoktövisolaj, avokádóolaj, búzacsíraolaj.

Ehhez add hozzá az alábbi illóolajok egyikét vagy mindegyikét megfelelő arányban.

Bergamott illóolaj: szabályozza és megnyugtatja a máj qi-jét, az idegrendszert, biztosítja az energia egyenletes áramlását az egész szervezetben. Oldja a visszafojtott frusztrációt. Keverési arány: 10 ml bázisolajhoz 2 csepp bergamott illóolaj.

Narancs illóolaj: felszabadítja a májban, az epehólyagban, a gyomorban és belekben megrekedt qi-t. Jót tesz érzelmi feszültség, álmatlanság, émelygéses fejfájás és migrén ellen. Rendkívül hatásosan alkalmazható hasi püffedés, emésztési rendellenességek, émelygés, hányinger és székrekedés esetén. Serkenti az epehólyagot, elősegíti az epe megfelelő helyváltoztatását. Keverési arány: 10 ml bázisolajhoz 4 csepp keserű narancs illóolaj.

Kamilla illóolaj: enyhíti a rossz kedélyállapotot, frusztrációt, depressziót. Behatással van a hasi idegközpontra, ezért nagyon hatékony a mentális vagy testi eredetű idegi feszültséggel szemben. Keverési arány: 10 ml bázisolajhoz 4 csepp kamilla illóolaj.

Levendula illóolaj: Javítja a qi áramlását, felszabadítja az összetorlódott energiát. A levendula az egyik legismertebb idegnyugtató gyógynövény. Illóolajával az izmokban felgyülemlett feszültséget, merevséget is jól oldhatjuk. Keverési arány: 10 ml bázisolajhoz 5 csepp levendula illóolaj

Borsmenta illóolaj: erőteljes kőoldó hatású, emésztést segítő, csökkenti a puffadást, a bélfeszülést. Lazítja az izomgörcsöket, fokozza a vérkeringést, így segít a mérgek gyorsabb távozásában is. Keverési arány. 10 ml bázisolajhoz 3 csepp borsmenta illóolaj.


Az illóolajok felhasználásáról ide kattintva olvashatsz többet
>>>

 

Jótékony és kártékony ételek

Nem kedvez az epének a túl sok savanyú, zsíros és fűszeres étel, valamint a nagy mennyiségű alkohol. Kis mennyiségű alkohol (fél pohár bor vagy sör) azonban serkenti a koleszterin lebontását, csökkentve ezzel az epekő kialakulásának veszélyét. Kerülendő a cukor, a tojás, a káposzta, a paprikás és hagymás ételek.

Viszont jótékonyan hat az epére a búza, a csirkehús, az őszibarack, póréhagyma, a fekete retek, a dió, a bab, a lencse, a borsó és az olívabogyó. Kiváló hatással van a májra és az epehólyagra a kurkuma.

 

Olívaolajos kúra

Olívaolajos kúra epekő ellenKisebb epekövek kihajtására kiváló az olívaolajos kúra alkalmazása. Három evőkanálnyi olívaolajat keverj össze egy fél citrom frissen facsart levével. Lefekvés előtt és ébredés után igyál meg egy-egy ilyen adagot. (Ne ijedj meg, nem olyan borzasztó, mint ahogy hangzik.) Ha sikerrel jársz, néhány nap múlva meg kell jelennie a székletedben a kövecskéknek.

 

Figyelem! Mielőtt a kúrába kezdesz, mindenképpen szükséges tisztában lenned a köveid méretével. Ezért csak orvosi vizsgálatot követően kezdj bele. Kérdezd meg szakorvosodat, hogy a vizsgálati eredmények alapján a Te epeköveid nagynak vagy kicsinek számítanak-e. Kérd ki a kúrával kapcsolatban a szakorvosod véleményét.

 

Gyógynövények, gyógyteák epebántalmakra

 

Fekete retek

A friss retek elősegíti az epe és a gyomornedvek elválasztását. Minden epeműködési rendellenességet gyógyíthatunk vele, még az epegyulladást is.
Kisebb kövek a fekete retek rendszeres fogyasztásával oldhatók. Erre két lehetőség kínálkozik:

  1. a fekete retek frissen facsart levének fogyasztásával. Ehhez  ajánlatos mézet keverni (megakadályozza a puffadást). A népgyógyászatban ezt úgy alkalmazzák, hogy este kivájják a fekete retket, átfúrják, majd egy szűkebb szájú pohárba állítják, amibe a retek nem tud beleesni. Ezután mézet csurgatnak bele. Reggelre a retek levet ereszt, ami a mézzel együtt a pohárba lecsurog. Ez a mézes lé az igazi orvosság!
  2. A második lehetőség a fekete retek cseppek fogyasztása:  7 napig napi 13 csepp, majd 14 napig 21 csepp. Egy kúra 3 hét, majd 1 hét szünet után további 3 hét szedése javasolt. Valójában így egy kúra 7 hét, beleértve a szünetet is.

Ugyanez javasolható a kövek kialakulásának megelőzésére (vesénél is), illetve az epe-utak és a vesék tisztán tartására.
 

Pongyola pitypang (gyermekláncfű): serkenti az emésztést és az epetermelést.

Pigypang tea: 1 csésze hidegvizet önts rá 2 teáskanál pitypangra, forrald fel, majd főzd 1 percig. Utána hagyd állni 15 percig, majd szűrd le. Kúraszerűen 6 hétig, napi két csészével fogyaszthatsz.
Pigypang tinktúra: alternatív megoldás a tea helyett. 3x12 cseppet vegyél be 1 dl vízben oldva, étkezések előtt.

 

Mezei katáng: fokozza a máj működését és az epe elválasztását. Eloszlatja a teltségérzetet és a puffadást.

Katáng tea: 1 csésze hideg vízzel önts le 1 púpozott teáskanál szárított katánggyökeret vagy szárított növényt. Forrald fel, majd 2-3 percig hagyd főni, ezután szűrd le. Napi 2-3 csészével ihatsz belőle. Nagyon keserű, ha nem bírod meginni, csak mézzel édesítsd.

 

Articsóka: Az articsóka legfontosabb hatóanyaga a cinarin, amely fokozza az epe termelődését, segít bontani a zsírokat. Ezáltal megkönnyíti a máj és az epehólyag munkáját, segíti az emésztést. Gyulladáscsökkentő hatóanyagokban gazdag, így az epevezeték és epehólyag gyulladásokra is alkalmazható jó hatásfokkal. Általában ajánlják epekő oldásra is, de ezzel inkább óvatosan bánjunk. Az epetermelés fokozásával a kövek megmozdulhatnak és elzáródást okozhatnak. Epebántalmakra célszerűbb kapszulázva vagy cseppek formájában fogyasztani. Teája is kiváló, de azt inkább vese és hólyagbántalmakra javasoljuk, hiszen kiváló vízhajtó.

 

Teakeverékek epére

 Hozzávalók:

  • 1 tk. szárított, aprított katáng (gyökér vagy levél is lehet)
  • 1 tk. szárított borsmenta levél
  • 1 tk. szárított pongyola pitypang levél
  • 1 tk. cickafarkfű

Elkészítése: Öntsd le 2 dl hideg vízzel a hozzávalókat, majd forrald fel. Forrás után főzd még 3-4 percig, majd a tűzről levéve hagyd állni 10 percig. Leszűrve, mézzel ízesítve vagy üresen is fogyasztható. Napi 2 csészével, étkezés előtt idd meg. Kúraszerűen 3-4 hétig fogyasztható.

 

Készen kapható epehajtó teakeverék
 

Mecsek epehajtó szálas tea (100 g) elkészítése: 2 dl vízbe egy csapott evőkanál teakeveréket tegyél, majd 1-2 percig forrald. Lefedve hagyd 5-10 percig állni. Szűrés után ízesítve vagy anélkül, naponta 2-3 alkalommal, 2-2 deciliter fogyasztható főétkezések előtt fél órával.


Mecsek epehajtó filteres tea
(20 filter) elkészítése: 2 dl vízbe egy teafiltert tegyél, majd 1-2 percig forrald. Lefedve hagyd 5-10 percig állni, majd ízesítve vagy anélkül, naponta 2-3 alkalommal, 2-2 deciliter fogyasztható belőle főétkezések előtt fél órával.

 

Kosárba

 

 

További epe teákat itt találsz>>>

 

Gyuri bácsi, a bükki füves ember epe gyógyító kúrája

Első lépés: Tisztító kúra

Igyál naponta egy-egy csésze teát, egyik nap csalánlevélből, másik nap diólevélből reggel éhgyomorra, 20 perccel a reggeli előtt 6 héten keresztül váltogatva a kétféle teát, szünet beiktatása nélkül.

A diólevél tea elkészítése belsőleg: 1 púpozott teáskanálnyi diólevelet 2,5 dl forrásból levett vízzel forrázz le, majd lefedve hagyd állni 10-15 percig. Leszűrve idd meg.

A csalántea elkészítése belsőleg: 1 púpozott teáskanálnyi csalántea füvet 2,5 dl forrásból levett vízzel forrázz le, majd lefedve hagyd állni 10-15 percig. Leszűrve idd meg.

Mindkét tea vértisztító, kiöli a vérből a gombákat, baktériumokat, fogyasztásuk lúgosítja a szervezetet.

Második lépés: Máj és epe tisztító kúra

Ha letelt a 6 hét tisztító kúra, kimondottan májra és epére csináld meg a következő kúrát. Felváltva fogyassz először a katángkóróból, utána aranyvesszőfűből készített teát!

Aranyvessző tea elkészítés módja: 1 púpozott teáskanálnyi füvet 2,5 dl forrásból levett vízzel forrázz le, majd lefedve hagyd állni 10-15 percig.

Segíteni fog az emésztésben és a katángkóró még fogyasztó hatású is.

Katáng tea elkészítés módja: 1 púpozott teáskanálnyi füvet vagy gyökeret 3 dl vízzel 1 percig főzzél, majd szűrd le. Naponta egy csészével igyál reggel éhgyomorra.

A katángkóró és aranyvesszőfű teákból elég egy-egy zacskóval elfogyasztani, felváltva.

6 hét szünet után a teljes kúra megismételhető.

 

Tévhit az epekő megelőzésével kapcsolatban

Tévhit, hogy a rendszeres, zsírmentes ételek fogyasztásával elkerülhető az epekő kialakulása. A szervezet naponta egyszer megkövetel egy olyan étkezést, amelyben legalább 5-10 gramm zsír van, mert ez serkenti epe kibocsátására az epehólyagot. Ha a zsírbevitelt drasztikusan lecsökkentjük, akkor az epehólyag túl ritkán végez összehúzódást, nem bocsát ki elég epét és ezzel növekszik az epekő kialakulásának veszélye. A szerényebb, de sűrűbb étkezés megakadályozza, hogy az epe túlzottan felgyűljön az epehólyagban, tehát együnk inkább sűrűbben, egyúttal egyszerre kevesebbet.

 

Érdekesség

Görögországban, ahol mindenki rendszeresen fogyaszt olajbogyót, majdnem ismeretlen fogalom az epekő.

 

epeholyag-gyulladas-epeko-ellenii-gyogymodok

 

 

Szöllősi Adrienn

 


Kapcsolódó cikkek

Tartalomhoz tartozó címkék: Így gyógyulhatsz